Nem véletlen alakult ki a segítő szakemberhez forduló félben az a “sztereotípia”, hogy a pszichológus hümmög és jegyzetel, de emellett relatíve ritkán ad visszajelzést vagy emberi reakciót. Ez a fajta megfigyelői működésmód nem véletlen alakult ki, hanem elsődlegesen pszichológiatörténeti okai vannak még a 19. századból.
Miért hallgat a pszichológus?
Azért, mert a hallgatás előnyös. Mert Te teret nyersz általa, számára pedig “űrt” teremt, amelyet Te a legtisztább megnyilvánulásoddal tölthetsz fel. Ha nem kapsz sorvezetőt, kénytelen vagy a saját gondolatmeneted szerinti áramlásban beszélni, és ez rengeteg felfedeznivalót hordoz magában egy pszichológusnak. Képzeld csak el, Te mit gondolnál mondjuk a barátodról, aki elmeséli a munkahelyi problémáit, majd észrevétlen átevez a párkapcsolati életére: ugyan Te nem kérdeztél semmit, mégis “gyanús” lehet az átvezetés, azaz nem véletlen, hogy ez a két téma ilyen szoros kapcsolatban áll egymással a barátodnál. Igen, bele lehet kérdezni rögtön, és barátként ez is a Te döntésed lehet, de olykor ösztönösen érezheted, hogy megéri csendben maradni.
Tehát létezik az analitikus irányzat, mely azt vallja, hogy a páciens egy Ún. üres vászon, melyre a kliens szabadon kivetítheti érzéseit, gondolatait, mindezt a pszichológus befolyásolása nélkül – a szabad asszociáció ezáltal segítheti az árnyaltabb önismeret létrejöttét.
Adott esetben a segítő személyisége is mélységekben hozzájárulhat ehhez: talán komfortosabb számára előbb viszonylagosan eligazodnia rajtad, mintsem azonnal irányítani a folyamatot és szeretné megadni Neked a legszélesebb ösvényt az önbemutatásra. Majd amikor elegendő információra tett szert, vagy úgy látja, elakadtál, akkor mérlegeli, hogy valóban szükséges-e az ő megnyilvánulása a folyamat szempontjából. Ha Te kérdezel, biztosan válaszolni fog.
És ha ez nem tetszik?
Ha nem tetszik, mindenképp vedd komolyan ezen észrevételed. Több opciód is van:
- Megpróbálsz igazodni a passzívabb jellegű pszichológusodhoz, a lehető legtöbbet kihozva a helyzetből. Fontos megemlíteni, hogy erőltetni semmiképp sem érdemes, viszont ha érzed magadban a kíváncsiságot vagy potenciált, érdemes lehet egy esélyt adni a dolognak. Ki tudja, mi minden változik benned, ha hagyod hallatni a hangod, és szabad áramlásban kifejezheted magad! Hidd el, a pszichológusod becsatlakozik majd, amikor igazán szükséged van rá.
- Jelzed ezt az igényed a pszichológusod/coach-od/pszichiátered felé: egy kölcsönösen bizalmas folyamatban minden vágyadnak, észrevételednek helye van. Ha arra van szükséged, hogy több választ, reakciót vagy akár kérdést/irányítást kapj, akkor ezt ne félj közölni. A reakció tekintetében Te is dönthetsz a további szándékodról. Ha a pszichológusod nyíltan áll a témához, nyert ügyed van: egyrészt teret nyer egy számodra ideálisabb forma, és beszélgetősebb jelleget öltenek majd a konzultációk, másrészt ő is érzi, hogy bizalmat szavaztál felé – nem otthagytad, hanem felkínáltál egy közös opciót. A szakember számára is létfontosságú a köztetek lévő harmónia.
- Szakembert váltasz: teljesen érthető, ha másra van igényed, és ezt a lehető leggyorsabban szeretnéd meglépni. Nem gyengeség, ha beszélgetőpartnerre vágysz, és úgy érzed, a vezető kérdések vagy gyakoribb visszajelzések nagyobbat lendítenének rajtad.
Ha úgy érzed, képtelen vagy kilépni egy olyan terápiás folyamatból, ami nem passzol az igényeidhez, az jelezheti az alapproblémádat is – például félsz nemet mondani, kifejezni az igényeidet, attól tartva, hogy a másik szemében negatív fényben tűnhetsz fel. Vagy akár nem vagy tisztában azzal, hogy melyik típusú folyamat adná számodra a legtöbbet (ilyenkor érdemes benne maradni és kitapasztalni), vagy eszedbe se jut, hogy ez lehetne másmilyen.
Bárhogy is dönts, csakis azt vedd figyelembe, hogy mi szolgálná a Te javadat! Ne feledd, hogy a pszichológusoddal bármit megoszthatsz, beleértve a kettőtök közti kapcsolat milyenségét is.