Mit tegyek, ha nem tisztelik a határaimat?

Legutolsó posztok

Nincs megjeleníthető bejegyzés.

KATEGÓRIA:

Önismeret

Mit tegyek, ha nem tisztelik a határaimat?

A határszabás manapság egyre divatosabb igény és kifejezés is, nem hiába: mindannyian érezhettük már, mekkora frusztrációt okoz, ha valaki nem tart minket tiszteletben, vagy sorozatosan sérti a határainkat.

A válasz egyszerű:

És hogy mit tegyek ilyen esetben? A kérdésre valóban egyszerű a válasz: ha valaki nem tiszteli a határainkat, akkor vagy nem is voltak valódi határaink, vagy ha voltak is, mi nem védtük meg őket. De mit is jelent a valódi határ?

A valódi határ egy olyan döntés, amely engem véd, és amelyért én vagyok felelős. Az, hogy ez a határ a másik félben milyen érzéseket kelt – például zavarja őt vagy elszigeteltnek érzi magát a személyemtől – nem az én felelősségem, és nem is tudom ezt kontrollálni. Bizony, ezt nehéz elfogadni, és gyakorolni kell a gondolatot: amit a másik érez, az nem az én felelősségem. Természetesen hatással vagyok az ő érzelmi világára, de akkor is csak a szándékért tartozom felelősséggel, a végeredményért nem. Gondoljunk csak bele: ha én jó szívvel adok egy ajándékot, és a lehető legjobbat választom ki, akkor hol az én felelősségi köröm? Tudom kontrollálni az ő örömét, amikor kibontja az ajándékot? Nem. Tudom kontrollálni, hogy milyen ajándékot és hogyan adok? Igen!

Vegyünk egy példát!

Pont így van ez a határokkal is. Én megszabok egy határt és megtartom, de hogy a másik ebből mit szűr le, az teljes mértékben az ő dolga. És felmerül a kérdés, hogy hogyan néz ki a határ. A határ lényege, hogy én jól érezzem magam tőle, és adjon egyfajta „szabályrendszert”, egy viszonyítási pontot a környezetemmel. Azaz elérhetem általa, hogy mások miként viszonyuljanak hozzám, és én milyen viszonyban lehessek másokkal. Például megengedem, hogy kiabáljanak velem? Persze erre nemet mondunk – velem ezt nem lehet megtenni! De a lényeg az, hogy hogyan intézem el, hogy ezt tényleg ne lehessen velem megtenni. Tegyük fel, hogy a párom valamilyen oknál fogva csúnyán bánik velem, és én érzem, hogy átlépte a határomat. Itt következik az én felelősségem, hogy ezt a határt megszabjam és kommunikáljam.

Milyen a működő határ?

A működő határ úgymond nem törődik a másik fél reakciójával, mert engem hivatott védeni. Például, ha kiabált velem a párom, megmondhatom neki, hogy ezt többet ne tegye, mert nagyon rosszul esik, és nem ezt érdemlem. Erre különböző reakciókat kaphatunk: megértéstől elkezdve újabb adag agressziót is. A határ abban áll, hogy én ezzel a reakcióval mit kezdek: ha kitartok amellett, hogy márpedig velem ne kiabáljanak, mert annak következménye lesz (erre még kitérünk), akkor az egy határ. Ha a másik azonban lenyomja a saját véleményét és abba belenyugszunk – például ő joggal lett dühös, én váltottam ki belőle a kiabálást stb. – akkor ott nem született határhúzás, hanem hagytuk megváltoztatni a gondolatainkat, érzéseinket. És ha nincs határ, akkor mit is kéne tiszteleten tartania a másiknak?

A másik fontos pont a következmény volt. Kegyetlenül hangzik, de következményt kell szabnunk a külvilág felé. Tudnunk kell, mi történik, ha átlépik a határt. Ez nem manipuláció, nem is önzőség, hanem önismeret: ismerjük fel, hogy valamitől kimerülünk, valamit képtelenek vagyunk elviselni, vagy akkora elfojtást szül, hogy akár bele is betegszünk. A mi döntésünk, hogy ez tényleg megtörténik, vagy a határaim megvédenek és normális kapcsolatokat teremtenek másokkal és magammal.

Ilyen következmény lehet az előző példánál maradva mondjuk az, hogy a legközelebbi kiabálós helyzetből kilépek csendesen vagy kommunikálva a sérelmem. Ez nem hiszti, hanem a határom jelzése. Én döntöm el, hogy milyen erősen kommunikálom ezt: lehet, hogy azonnal szakítok, de lehet, hogy még adok esélyt a dolognak. Utóbbi esetben arra kell figyelni, hogy a kiabálásnak így is legyen következménye: például ha megteszik velem, nem tudok majd akkora érzelmi odafordulással viseltetni a másik irányába, sem felnézni rá, sem örömmel időt tölteni vele. Esetleg kerülni fogok egyre több helyzetet, amelyben az ordibálás esélye fennáll.

Ez akkor nem hiszti?

Igen, látszólag vékony a mezsgye határállítás és passzív-agresszív hiszti között. A különbség az, hogy míg a hiszti ki akar csikarni valamit a másikból és a másikra akar hatni, addig a határ pont ellenkezőleg: önmagamra irányul és nem mástól várja el a hatást. És újra itt van a felelősség témaköre: határt állítani és tartani csak én magam tudok, és ez egy hisztivel vagy stratégiázással nem érhető el.

Oké, de mit tegyek, ha nem tisztelik a határaimat?

Először is tedd fel a kérdést:

Te magad tiszteled a saját határaidat?

Valóban van következmény, vagy újra és újra meg lehet veled csinálni ugyanazt?

Inkább tartanád meg a jó viszonyt, mint hogy konfrontálódj?

Félsz attól, hogy elutasítanak vagy haragszanak rád, amiért határt szabtál?

Nyújt bármi élvezetet a kapcsolati dráma, és hogy történik valami?

Ha valamelyikre igennel feleltél, akkor még biztosan dolgod van a határaiddal, ennél is mélyebben az önértékeléseddel. Az önértékelés úgy jön képbe, hogy szereted és tiszteled magad annyira, hogy határokat állítasz, mert tudod, hogy számodra így a legjobb. Márpedig a legjobbat akarod magadnak, nem igaz?

Ha valami oknál fogva erre nem egyértelmű és határozott igen volt a válasz, akkor érdemes mélyebben is körüljárni az önértékelés, önismeret és önelfogadás témáját, ezek ugyanis kéz a kézben járnak. A meg nem tartott határok mögött gyakran húzódik valamilyen séma, gyerekkori trauma, kötődési probléma, amely azt mondatja velünk, hogy nem érdemlünk meg valamit, nem lehet jó nekünk stb. Ismerősen hangzik?

Ezekkel a működésmódokkal érdemes hosszútávon és mélyebben foglalkozni, akár szakember segítségével is. Az önismeret szinte minden mentális sikernek a kulcsa.

Honnan tudom, hogy működnek a határaim?

Remek kérdés! Onnan fogod tudni, hogy egy bizonyos típusú probléma már nem ismétlődik veled: például a kollégád már nem kér tőled mindig extra feladatokat, a párod nem ordít veled, vagy olyan párod lett, aki nyugodtan kezel. Egyfajta nyugodtságot érezhetsz, mintha sokminden könnyebben menne. Hogy ez unalmas? Ha annak tartod, gondold át, miért félsz az unalomtól és mi hiányzik!

Az is lehet, hogy ideiglenesen magányosnak érezheted magad, mert több emberrel megszakad vagy redukálódik a kapcsolat. Hidd el, bár ez tényleg kellemetlen, nagyon is jelezheti a működő határokat, amennyiben a számodra kellemetlen és toxikus emberek távoznak az életedből. Sokmindenre fény derülhet ilyenkor: ki az, aki tisztel téged, vagy aki érdekből volt melletted? Milyen hasznot húztak belőled? A te javadat szolgálja a kapcsolati színtér átalakulása is. Ha viszont olyasvalaki távozik az életedből, aki fontos számodra és félreértést sejtesz, érdemes lehet kommunikálni vele magadról, a határaidról.