Az önszabotázsról sokáig úgy gondolkodtam, hogy ez úgy működik, hogy akadályozom magam, direkt nem engedem, hogy valami jó megtörténjen velem. Aztán idővel rájöttem, hogy ez egy sokkal sunyibb és sokrétűbb jelenség, egészen cselesen is beférkőzi magát az életembe.
Kétségkívül az egyik kedvenc önismereti tevékenységemmé nőtte ki magát, miután felfedeztem, hányféle köntösbe bújhat és milyen buzgón alkalmazom én is – persze tudattalanul.
Mi is tulajdonképpen az önszabotázs?
Az önszabotázs olyan tudattalan viselkedésminták összessége, amelyek megakadályozzák, hogy elérjük céljainkat. Jellemző formái: halogatás, perfekcionizmus, alacsony önértékelés, és a siker vagy kudarc tudattalan félelme.
Képzeld el, hogy egy nap épp elindulnál valami új felé – egy állásra jelentkeznél, megosztanál egy alkotásod, vagy egyszerűen csak kiállnál magadért egy beszélgetésben. De valami történik: hirtelen fáradtnak érzed magad, eszedbe jut, hogy ‘úgysem vagy elég jó’, vagy egyszerűen elfelejted megtenni azt a lépést, vagy akár szándékosan is visszavonulót fújsz. Ez tulajdonképpen maga az önszabotázs.
Az önszabotázs nem lustaság, nem gyengeség – hanem belső minták, régi sebek és védekező mechanizmusok működése. Sokszor azért hátráltatjuk magunkat, mert egykor ez jelentette a túlélést. Most viszont már nem szolgál minket – csak korlátoz.
Anna például mindig is arról álmodott, hogy saját vállalkozása legyen. Kiváló ötlete volt, sőt, már az első megrendelése is megvolt. Mégis heteken át halogatta a kezdést. Amikor végül rávette magát, rájött: attól félt, hogy ha elbukik, igazolódik a régi érzés, hogy ‘nem képes rá’. Inkább meg sem próbálta – így legalább nem kellett szembenéznie ezzel a félelemmel. Ez a klasszikus önszabotázs működése.
Az önszabotázs hátterében gyakran belső hiedelmek állnak, például:
– „Nem vagyok elég jó.”
– „Nem érdemlem meg a sikert.”
– „Ha kilógok, bántani fognak.”
Ezek a hiedelmek gyerekkori tapasztalatokból, családi mintákból vagy korábbi kudarcokból erednek. A tudatalattink ezeket igyekszik igazolni és ezáltal biztonságot teremteni – ezért visszahúz, amikor épp előre lépnénk.
A változás kulcsa az, hogy észrevegyük: mikor, hol és hogyan történik ez a belső visszahúzás. Nem kell harcolnunk ellene; elég, ha tudatosítjuk az előfordulását, majd másik reakciót választunk. Ez a gyógyulás és fejlődés útja!
Hogyan alakul ki az önszabotázs?
Az önszabotázs legtöbbször gyerekkori élményekre, tanult viselkedésmintákra vagy útközben kialakult negatív önértékelésre vezethető vissza. Ha valaki korábban rendszeresen tapasztalta, hogy nem fogadják el feltétel nélkül, vagy csak akkor kap elismerést, ha például jól teljesített, idővel kialakulhat benne a hit, hogy nem érdemli meg az elfogadást vagy boldogságot. Az ilyen személyeknél a kudarctól való félelem, de akár a sikertől való félelem is elindíthat egy öntudatlan folyamatot, amely akadályozza őket a kiteljesedésben.
Gyakran előfordul, hogy az egyén önvédelmi mechanizmusként használja az önszabotázst: inkább ő maga „rontja el” a dolgokat, mintsem másoktól szenvedje el az elutasítást vagy a csalódást. Ez a stratégia rövid távon kontrollérzetet adhat, de hosszútávon önkorlátozáshoz és frusztrációhoz vezet.
Milyen formákban ütheti fel a fejét?
Tulajdonképpen ahányféle helyzet, annyi típusú önszabotázs létezik. Általánosítva azonban azt lehet mondani, hogy előfordulhat érzelmi, kommunikációs, viselkedéses vagy gondolati szinten is. Én ezeket találtam a legmeglepőbbnek:
- Imposztor-szindróma – „Csak szerencsém volt, nem valóban én értem el ezt.”
- Halogatás – „Majd holnap megcsinálom…” – újra és újra.
- Függőségek – alkohol, túlzott evés, túl sok képernyőidő stb., mint menekülési forma.
- Kapcsolatok szándékos tönkretétele – bizalom hiánya, túlzott féltékenység.
- Túlzott bocsánatkérés – akkor is, ha nem tettünk semmi rosszat.
- Előre védekező kommunikáció – „Tudom, hogy ez hülyeség, de…”
- Önmagunk megbüntetése hibákért – pl. visszavonulás, magány keresése.
- Boldogság „elutasítása” – „Túl jó ahhoz, hogy igaz legyen.”
Ugye, milyen sokféle lehet?
Hogyan hagyjam abba a folyamatos önszabotázst?
Már azzal nagy lépést tettél, hogy szándékodban áll tartósan változtatni. Azonban adj magadnak időt: a hosszútávú változáshoz ebben is gyakorlás szükségeltetik!
A változás akkor áll be, ha
- Sikeresen felismered a torzításaid, önszabotáló működésedet
- Egyre könnyebben tudsz elvonatkoztatni tőlük – megérted, hogy nem minden gondolatod igaz
- Megtanulod behelyettesíteni ezeket új gondolatokkal, pl. „Lehet, hogy nem sikerül, de azért megpróbálom.” vagy „Most hagyom, hogy egy kicsit velem is foglalkozzanak”.
- Egy idő után észreveszed, hogy a megszokott régi gondolatok milyen hosszú ideje nem jelentek már meg. Könnyedebb és bátrabb vagy, tele hittel, önszeretettel, bizakodással.
Még ha nem is lesz minden tökéletes az életedben, akkor is elmondhatod magadról, hogy a saját oldaladon állsz és önmagad legnagyobb barátja, támogatója lettél. Miért is ne fordítsd az önpusztító energiáidat önmegvalósítássá?